Kézbesítési vélelem - fizetési meghagyás

Kopogtat nálam a végrehajtó, pedig nem is volt per. Lehetséges ez?

Röviden: IGEN. És a legtöbbször az ún. kézbesítési vélelem szabályai adják meg a magyarázatot arra, hogy miként lehetséges. Nézzünk tehát egy tipikus esetet!

letters.jpg

Van egy tartozás, például egy lejárt telefonszámla vagy egy parkolási pótdíj-tartozás. A jogosult a sikertelen felszólításokat követően fizetési meghagyást nyújt be ellenünk. Ezt az eljárást közjegyzőnél lehet elindítani úgy ráadásul, hogy nem kell bizonyítani a követelést, csak megjelölni.

15 nap áll rendelkezésünkre az átvételtől számítva, hogy ellentmondással éljünk a fizetési meghagyás ellen. Ha ezt nem tesszük meg, akkor a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik, és ugyanúgy végrehajtható lesz, mint az ítélet. Ha viszont ellentmondással élünk (= egyszerűen megírjuk 15 napon belül, hogy például nem értünk egyet a követeléssel vagy azt már kifizettük), akkor alakul perré az ügy, ahol már sor kerül a bizonyítási eljárásra.

De az óra nem csak akkor kezd el ketyegni, ha átvettük az iratot, hanem akkor is, ha az átvétel megtagadjuk, vagy a második postai értesítéstől számított 5 munkanapon belül nem vesszük át a levelet, és így letelhet a 15 nap úgy, hogy a levél tényleges tartalmát meg sem ismertük, és a jogerős fizetési meghagyás alapján indulhat a végrehajtás. Így lehet, hogy amikor a végrehajtó lekéri a központi nyilvántartóból az új, hivatalos lakcímet, az lesz az első irat, amit megkap az adós.

De mi a helyzet akkor, ha önhibán kívül nem kaptuk meg a levelet, mert például elköltöztünk, hosszú kórházi kezelés alatt álltunk, vagy nem volt szabályos a kézbesítés? Ekkor megdönthetjük a kézbesítési vélelmet, sőt, ha a végrehajtás során derül fény erre a hibára, akkor akár még a végrehajtási eljárásban is kezdeményezhetünk ilyen eljárást, de csak nagyon rövid határidőn belül, 15 napon belül onnantól számítva, hogy tudomást szereztünk az ügyről.

boxes-1834406_960_720.jpg

A végére még néhány jó tanács:

1. Vegyük át a postai leveleket, mert mint fent látható, az igényeket nem tudjuk elkerülni ezzel, sőt, rosszabb helyzetbe kerülünk, mert még tudomást sem szerzünk az iratok tartalmáról

2. Ha teljesen megalapozatlan vagy elévült a követelés, akkor is éljünk ellentmondással, mert csak ekkor kerül sor perre, ekkor kell a követelést bizonyítani, egyébként jogerőre emelkedik a követelés, és végrehajtható

3. Amint tudomást szerzünk a végrehajtásról, derítsük ki, pontosan miről van szó, és ha nem volt szabályos a kézbesítés, vagy önhibán kívüli okból állt be a kézbesítési vélelem, intézkedjünk annak megdöntése iránt - javasoltan ügyvéd segítségével.

 

www.facebook.com/drbakonyililla

www.drbakonyililla.hu

drbakonyililla.blog.hu